135553

Elhunyt Kapolyi László energetikus, az MTA rendes tagja

Kapolyi László 1932-ben született Újpesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1954-ben híd- és szerkezetépítő mérnöki diplomát, 1957-ben Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnöki diplomát szerzett. 1961-ben védte meg műszaki doktori disszertációját. Közben 1962-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ipari közgazdász oklevelet szerzett, illetve megvédte (második) egyetemi doktori disszertációját.

1967-ben védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1975-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Bányászati, illetve az Energetikai Bizottságnak lett tagja. 1979-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává. Később a Jövőkutatási Bizottságba is bekerült. Az Orosz Tudományos Akadémia is felvette tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett a Római Klub, az Aspen Institute of Italy tagja és a Gépipari Tudományos Egyesület elnökségi tagja. 1975-ben a krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia magántanárává, 1980-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárává avatta, illetve a Boston College vendégprofesszora volt. 1983 és 1987 között Magyarország ipari minisztere volt.

Kutatási területe a kőzetmechanika, az ásványvagyon-, nyersanyag-, és energiagazdálkodás, a rendszerelmélet, az energia- és gazdaságpolitika, kőzetmechanikai kutatásai a bányabiztosító-berendezések és szerkezetek szilárdságtanilag megalapozott méretezésével foglalkoztak. Energiapolitikai munkássága során rendszerelméleti segítséggel alapozta meg e gazdasági ág fejlesztésének elősegítését. Munkáit elsősorban magyar, angol és orosz nyelven adta közre.

Több egyetemi szak elindításában vett részt: a Budapesti Műszaki Egyetemen a nukleáris mérnök-fizikus, illetve az energetikus szak, illetve a mai Budapesti Corvinus Egyetemen a szolgáltatási menedzsment szak.

Díjai, elismerései: Bányászati és Kohászati Akadémia díszdoktora (1975), Akadémiai Díj (1977) megosztott Állami Díj a hazai energiaforrások feltárása és kiaknázása, továbbá az energiagazdálkodás ésszerűsítése terén kifejtett kimagasló munkájáért (1983),  a Moszkvai Bányászati Egyetem díszdoktora (1988), a Miskolci Egyetem díszdoktora (1994), a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (2000), Az év vállalkozója (2001), Kármán Tódor-díj (2006).

Búcsúztatása 2015. január 5-én 16 órakor lesz az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia altemplomában (1046 Budapest, Rákóczi tér 4-8.)