61
Az MTA hírei
Vissza
2003. 11. 05. Forrhttp://www.origo.hu/mindentudasegyeteme/cikkek/20031125mindentudas.html

Teller Ede az eget kémleli

A hidrogénbomba atyja a béke híve. Büszke rá, hogy sohasem használták rettenetes fegyverét, de a legbüszkébb arra, hogy ezzel megakadályozta a harmadik világháborút. Hisz benne, hogy az elrettentés erejével megfékezhető a pusztító szándék. A "bombagyártó" Teller Ede békésen él stanfordi otthonában, egyedül, családja nélkül, de nem magányosan, hiszen öt hölgy segíti mindennapjait. A 96. évébe lépő atomtudóst ma sem hagyja nyugton a világ sorsa, ma az időjárás előrejelzés technikájának kidolgozása foglalkoztatja, mert úgy gondolja, minél pontosabb és minél hosszabb távú a jóslás, annál nagyobb haszna van belőle az emberiségnek, évente dollárszázmilliárdokat spórolhat. A közelmúltban megkapta az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadság-érdemrendet. Telefonon kerestük meg a világhírű tudóst.

- Hogy van?
- Jól vagyok, köszönöm - kis idő múlva folytatta, hiszen már nehezen hall és nehezen beszél. - Azt mondtam, hogy jól vagyok. Azt kellett volna mondani, hogy elég jól vagyok. De sajnos, már nem bírok elég sokat dolgozni.

- Min dolgozik most?
- Azon, hogy az időt meg tudjuk mondani előre, mert az mindenkinek jó, különösen a mezőgazdaságnak. Ha tudnák, mikor a legjobb vetni és aratni, nagy segítség volna az egész világnak. A közlekedőkön is segítene. Az építészek bizonyos beruházáskor, építéskor nagyon nem szeretik, ha esik. Ha megtudják nekik mondani, sokat spórolhatnának, mert el sem kezdenék a munkát és nem menne tönkre a sok beépíthető anyag. A legfontosabb persze a katasztrófák, mint például a tájfunok, az orkánok, az árvizek pontos előrejelzése volna. Rengeteg pénzt és ami még fontosabb, sok életet lehetne megmenteni.Ötven évvel ezelőtt az időt meg tudtuk mondani előre két napra, most öt napra, legfeljebb egy hétre. Most azon dolgozunk, hogy két hétre lássuk előre. Állítom, hogyha mindenféle mérőeszközt bevetnénk az atmoszféra méréséhez: hol milyen a hőmérséklet, a nedvesség, a felhők, de a legfontosabb a szél - ezektől a szelektől tudjuk meg, hogy mi hogyan terjed -, jóval előrébb be tudnánk mondani az időjárási viszonyokat. Ezt kezdtük egy páran vizsgálni. Nem olcsó, de ha megvalósul, évi kétmilliárd dollár befektetésből csak az Egyesült Államokban évente százmilliárd dollárt lehetne megtakarítani, az egész világnak sokkal többet.

- Mikorra várható ez a tudományos siker?
- Az a kérdés, hogy mindent megteszünk-e ennek érdekében, összefogunk-e. Akár két éven belül elkészülhetünk vele. A számításaink jók, a megfigyeléseink nem elég jók, azokon kell javítani. A megfigyeléseket fejleszteni kell, lehetőség szerint világszerte. Ha ezt nem lehet, akkor legalább itt az Egyesült Államokban.

- A Földön rengeteg a probléma, elég ha csak a globális felmelegedésre gondolunk, mégis mintha az űrkutatás jobban előtérben lenne saját bolygónkkal szemben. Ön szerint is ennyire fontos a világűr kutatása?
- Nem fontos, de érdekes. Egyelőre olyan messze van minden, hogy nem annyira fontos. Kérem, a világ nagyságát abban lehet lemérni, hogy milyen, ami körülvesz bennünket. Közben itt van a fény, ami mindent elér a másodperc ezrede alatt vagy millimásodperc alatt. Ma olyan messzeségeket látunk - tíz a tizediken évnyit. Nem millimásodperc, hanem tízmillió év. Ennyivel lett bővebb a megfigyelésünk, még egyszer mondom, hogy ez fontos, s azt nem tudom, de hogy érdekes, azt tudom. Világos?

- Térjünk vissza inkább a földre, a Földünkre. Környezetszennyező életmódunkkal megváltoztattuk az időjárást, ami egyre szélsőségesebb. Az idén is tapasztalhatjuk ennek kártékony hatásait, a szárazságot, más vidékeken pedig az árvizeket. Nem késtünk el a tennivalókkal?
- Nem. Kérem, mindig is így volt, az időjárás változékony, hogy az emberek ezt megváltoztatják, az nem jó és csak kevésbé szabadna. Ebben egyetértünk. Általában az emberiség növekszik, többen leszünk, többet eszünk, több energiát használunk fel, jobban élünk. Nem hiszem, hogy a környezetvédők, szívesebben élnének kétszáz évvel ezelőtt, mint most. A környezet, bármilyen ellentmondásnak tűnik, jobb lett és ha vigyázunk rá, sokkal jobb lehet. Akkor a haladást is jobban fogjuk értékelni és szeretni. Egy jó haladás-politikával, közös kutatási programokkal, nagyobb összefogással tudnánk orvosolni a bajokat. A legfontosabb, hogy kevesebb szenet égessenek. Amerikában túl sok szenet égetünk, az atmoszférát elsötétítjük gázokkal, amiktől a Föld veszélyesebb, melegebb lesz. Az ember mindenféle okot kitalál arra, hogy a nemzetek ne értsenek egyet, pedig a Föld közös, mindannyiunké, érte összefogásra volna szükség, de hát annyi érdek ütközik. Az a legfontosabb, hogy arra fordítsuk az erőnket, az eszünket, hogy minél jobban, kellemesebben éljünk egymás mellett, az egymással való viszonylatban. S még egyszer mondom, az egyik leglényegesebb, hogy a légkörről minél többet tudjunk meg, ami elengedhetetlen az időjósláshoz.

- A XX. századi utazás tudományban és politikában című most megjelent könyvében többek között azt írta: "a paksi reaktorok tervezése kiváló és a működési szabványok is azok." Hallott valamit a mostani paksi problémákról?
- Nem, semmit, pedig ki vagyok éhezve minden magyarországi hírre. Nézze, most is azt mondom, hogy atomreaktorokra szükség van a világnak. Nem kell félni tőlük, jól kell bánni velük. A csernobili balesetet az okozta, hogy a kezelők kikapcsolták a beépített biztonsági rendszereket. S ne feledje, a közvetlen haláleset nem volt több, mint egy utasszállítógép katasztrófájakor. A jövő az atomreaktoroké.

- Ön csaknem egy évszázadot élt át. Milyennek ítéli meg az elmúlt századot, és mit vár a jövőtől, a XXI. századtól?
- A huszadik század nehéz volt, sok borzasztó háborúval, de megjavult a második felében. A század nagy tragédiái a világháborúk voltak. Akkor jöttek létre a legfontosabb fegyverek és ennek köszönhetően több mint ötven éve nincsenek is szerencsére világháborúk. Érjük el, hogy ne is jöjjenek többet vissza. Erre megvan az esély. A legnagyobb változás a múlt században, hogy a világ kisebb lett, most olyan, hogy minden része minden másik részétől függ. A hírek most azonnal terjednek, felgyorsult a közlekedés, a számítógépeknek fejlődése. Sok barátom úgy vélekedett, nem szabad fegyvereken dolgozni, én meg mindig azt vallottam, inkább nem szabad használni, kifejlesztésükön viszont igenis dolgozni kell! A lényeg, hogy a háborúk ellen és ne értük legyenek, akkor a világégéseket meg lehet akadályozni. Már a régi rómaiak is hangoztatták: ha békét akarsz, légy készen a háborúra. A hidrogénbomba azért nagyszerű, mert elrettentő, veszélyes, de jó, hogy sohasem használták. Büszke vagyok rá, mert megakadályozta a harmadik világháború kirobbanását, a kommunizmus terjedését. Arra is büszke vagyok, hogy amikor Reagan elnök meghívott egy beszélgetésre, ahol többen voltunk, köztük Gorbacsov is, hiába nyújtottam udvariasan a szovjet elnök felé a kezem, nem fogadta el. Rám sok mindent mondtak, hogy bombagyáros vagyok, de az emberiséget majdnem úgy szeretem, mint a családomat, ezt higgyék el nekem. Szilárdan hiszem, a jövő értelmes tervezéséhez érteni kell a múltat, de jósolni csak a múltra szabad. A jövőre nem megy, hiszen még a jelent sem tudjuk pontosan felmérni, hát hogy tudnánk a jövőt meghatározni, megjósolni. A huszadik század az emberiség egyik legnagyobb százada volt, de nem tudjuk előre, mit hoz a mostani. Lehet, hogy még gyorsabban fog fejlődni, majd elválik.

- Mostanában találkozott a gyerekeivel?
- A fiam Kaliforniában tanít, sajnos nem fizikát, hanem filozófiát. Viszont így legalább jókat elfilozófálgatunk a világról. A lányomat ritkábban látom, mert ő Chicagóban él és informatikával foglalkozik. Egyébként mindkettőjükkel naponta beszélek telefonon. Három unokám és egy dédunokám is van. S itthon öt hölgy vesz körül: szakácsnők, titkárnők és még felolvasók is. Többnyire fiatal, itt tanuló magyar lányt kérek meg arra, hogy magyar újságokból, könyvekből olvasson fel, hiszen elég jól bírom a magyart és kedvencem, Ady Endre mégiscsak anyanyelvemen a legszebb.

- Bejár még az ön által alapított livermore-i laboratóriumba?
- Hetente kétszer bevisznek. Sajnos, már nem bírok többet dolgozni.

- Mikor jön haza?
- Nem valószínű, hogy valaha jöhetek még. Nagyon örülnék, szeretnék jönni. De nem megy.