135770
Az MTA hírei
Vissza
2015. 02. 03.

"Nekem dolgoznom kell. Tudod, a kislányok...” - Kővári Péterre emlékezünk

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Kővári Péter a Mindentudás Egyeteme első sorozatának televíziós főszerkesztője volt. A Gólyavári esték méltó utódjának tekinthető előadás-sorozat elmélyítette kapcsolatait a Magyar Tudományos Akadémiával, igazi partneri viszonyt alakított ki a tudóstársadalommal.

"Tragikus hirtelenséggel csütörtökön elhunyt Kővári Péter, a Magyar Televízió egykori alelnöke – tájékoztatta a család az MTI-t."

Csönd és döbbenet.

A tagadás után sorakoznak az emlékek. Az első kép, amikor megérkezett hozzánk, a Duna Televízióba. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott ember, akiről tudtuk, hogy hozzáértő módon vezeti majd a szerkesztőséget, és akiről akkor még csak reméltük, hogy tudományos újságírói múltja új irányt adhat a munkánknak. Aztán a bizonyosság, hogy jó együtt dolgozni. Bízik bennünk, és bízhatunk benne. Megtanultuk, hogy a diplomácia, a kompromisszumos megoldások keresése mennyire célravezető módszer. Kerülni a heves reakciókat, okosan tárgyalni és tiszteletben tartani a másik felet. Tanultuk tőle a szakmát is. A tudományos precizitást összehozni a televízió szűkre szabott műsoridejével. Vagy azt, hogy a riportalanyainkra ne csak a felvétel idején figyeljünk, hanem a magyar tudósokkal, akik állandó témát adnak műsorainknak, életre szóló kapcsolatot alakítsunk ki. Péternek sikerült. Mindenkit ismert, mindenkit jól ismert, mindenhol szerették, és egy-egy jó kávé mindenhol várta...

A Magyar Televízió archívumában több mint ezer műsorban szerepel közreműködőként a neve. Leginkább a tudományos, ismeretterjesztő filmek, műsorok szerkesztőjeként ismerjük (Az ókori Kelet, Születésünk titkai, Gondolkodó, Tévémagiszter). Tudom, legbüszkébb a Gólyavári esték sorozatra volt, amelynek fekete-fehér képeit, előadóit még most, harminc év után is fel tudjuk idézni.

Otthonra lelt a Dunában. Szerkesztőségünk baráti társasággá formálódott, számíthattunk egymásra. Szakmailag is újabb ajándékot kapott, a Mindentudás Egyetemét. Négy évig gondozhattuk együtt a sorozatot, amely sok-sok elismerést és újabb szakmai sikereket hozott Péternek és a stábnak is. A Gólyavári esték méltó utódjának tekinthető előadás-sorozat elmélyítette kapcsolatait a Magyar Tudományos Akadémiával, igazi partneri viszonyt alakított ki a tudóstársadalommal. Fáradozásait Akadémiai Újságírói Díjjal jutalmazták.

2011-ben, a közmédia átalakulásának évében nyugdíjazták, de szakértőként tovább dolgozott a Nemzeti nagyvizit című műsorban. Eközben címzetes docensként tanított a Pannon Egyetemen.

"Nekem dolgoznom kell. Tudod, a kislányok..." A kislányok azóta felnőttek, egyetemisták.

Láttuk, hogy fáradhatatlan, hiszen a családja töltötte fel energiával. A vidéki élet szinte romantikus környezete, felesége gondoskodása, biztos hátországa segítette, hogy Péter mindig megtalálta a munka és a család közti egyensúlyt. Amikor egyedüllétre, pihenésre vágyott, Balaton-felvidéki pincéjéből szemlélte a pannon tájat...

A test elfáradt, szeretett szőlőhegyei csöndesek. Lelkünk még kong az ürességtől, de szívünkben örökké megőrizzük megnyugtató és biztató mosolyát.

Isten veled, Péter!

Kiss-Dukai Andrea szerkesztő

Kővári Péter

Az 1942-ben született Kővári Péter 1966-tól dolgozott az MTV-nél. Állatorvosi tanulmányai után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1985 és 1994 között az MTV művelődési főszerkesztője volt, 1998 és 1999 között alelnöke, 1998 és 1999 között pedig az MTV 2 intendánsa. 2000-ben került a Duna TV-hez, ahol nyugdíjazásáig, 2011-ig dolgozott tudományos főszerkesztőként. Részt vett a Mindentudás Egyeteme, Az ókori kelet című kultúrtörténeti sorozat, a Születésünk titkai, a Delta, a Magiszter vagy a Gondolkodó szerkesztésében. Munkájáért újságírói elismerésben részesítette a Magyar Tudományos Akadémia, de átvehette a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét is. Kővári Péter a Pannon Egyetem címzetes docense volt.

(MTI)

 

A gyászjelentés ide kattintva megtekinthető.