130090
Az MTA hírei
Vissza
2012. 06. 11.

Elhunyt Lipták András kémikus, az MTA rendes tagja

2012. június  11-én, életének 77. évében elhunyt Lipták András akadémikus, Széchenyi-díjas szerves kémikus, a szénhidrát és az immunkémia neves kutatója. A Kossuth Lajos Tudományegyetem, ma Debreceni Egyetem egykori rektora, az MTA Debreceni Területi Bizottsága és az OTKA hajdani elnöke a hazai és a nemzetközi tudományos élet neves személyisége volt.


Az alábbiakban Antus Sándor, az MTA rendes tagja emlékezik rá.

A szénhidrátkémia nemzetközileg elismert kutatójának, Lipták András Széchenyi-díjas akadémikus egyetemi tanárnak, Debrecen város díszpolgárának halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar tudományos életet. Nemzetközileg elismert tudományos munkájával, magas színvonalú oktatói, valamint sikeres tudományszervezői tevékenységével fél évszázadon át fáradhatatlanul hazánk szellemi felemelkedésén munkálkodott. Emlékét tisztelettel megőrizzük.

     Lipták András 1935. november 6-án Székelyen született. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd Nyíregyházán folytatta, 1954-ben a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett. 1957-ben nyert felvételt a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakára, ahol 1961-ben kitüntetéssel diplomázott. Ezt követően Bognár Rezső akadémikus munkatársaként életre szóló barátságot kötött a szerves vegyületek kémiájával. Munkássága a szénhidrátok területére összpontosult. Egyetemi doktori értekezésének (1966) témája is e vegyületcsaládhoz kapcsolódott. A természetben is előforduló O- és N-glikozidok optikai forgatóképességének oldószerfüggését vizsgálva munkájával hozzájárult a hazai kiroptikai spektroszkópia alapjainak lerakásához. 1967-ben az egyetem természettudományi karán - bevezetve a molekuláris szemléletű biológiaoktatást - Nánási Pál professzorral megalapította a Biokémiai Tanszéket. Tudományos érdeklődése a szénhidrátok kémiájának széles területét felölelve egyre inkább a biológiailag aktív oligoszacharidok kémiai szintézise és e vegyületek biológiai hatása felé fordult.

     1974-ben a kémiai tudomány kandidátusa (témavezetője Dr. Nánási Pál egyetemi tanár), 1983-ban a kémiai tudomány doktora lett. 1984-ben egyetemi tanári kinevezést kapott a KLTE Biokémiai Tanszékén, 1988-2000 között a tanszékvezetői posztot is betöltötte. Az irányításával folyó, eredményes szénhidrát-kémiai kutatások támogatására az MTA tanszéki kutatócsoportot létesített, amelynek munkáját 2005-ig irányította. Ezt követően a Szénhidrát-kémiai Kutatócsoport vezetésemmel a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékére került, Lipták András tudásának legjavát adva immáron professor emeritusként segítette munkánkat.

     A szénhidrátok és származékaik szintézisénél a legnehezebb feladat a megfelelő védőcsoport-stratégia és kapcsolási módszer megválasztása, illetve azoknak az adott célvegyülethez legjobban használható kidolgozása. Az elmúlt négy évtizedben ezen a területen Lipták akadémikus kutatócsoportjában hatalmas ismeretanyag gyűlt össze, különösen a benzilidén-acetál- és -ketál-típusú védőcsoportok kialakítását és regio- vagy/és sztereoszelektív felnyitását illetően. Szintetikus szempontból további jelentős előrelépést jelentett, hogy a közelmúltban sikerült e sztereoszelektív védőcsoport-stratégiát a szénhidrátok dioxán- és dioxolán-típusú (2-naftil)metilén (NAP) acetáljaira is kiterjeszteni.

     A 90-es évek végén vált ismertté a szénhidrát-fehérje adhézión alapuló, fontos biológiai folyamatokban a szénhidrátok karboxil- vagy szulfátészter-csoportjai és a fehérjék bázikus csoportjai között kialakuló ionos kölcsönhatások jelentősége.

     Ilyen szénhidrát-származék például a szialil Lewis X, amely gyulladásos folyamatokban (pl. a Helicobacter pylori által okozott gyomor- és nyombélfekély kialakulásában) játszik meghatározó szerepet. Hatásának eddig feltárt molekuláris háttere alapján Lipták akadémikus joggal feltételezte, hogy egy megfelelően kiválasztott mimetikum potenciális gyógyszer lehet e megbetegedések kezelésében.

Ebben a reményben munkatársaival először a szialil Lewis X pszeudotetraszacharid-mimetikumának szintézisét oldotta meg, melyben a szialil Lewis X A-részét szulfonsavmetil-csoportot viselő heptulózzal, a glükózamin-egységet (C) pedig hídmolekulaként etilénglikollal helyettesítették. A vegyület szintézise során szerzett tapasztalatokra támaszkodva kezdtek a heparin antitrombinkötő pentaszacharid-részéhez kapcsolódó szulfonsav-mimetikumok szintézisével foglakozni.

      A heparin a legelterjedtebb véralvadásgátló a gyógyászatban: glükózamin- és hexuronsav- (D-glükuronsav és L-iduronsav) egységekből felépülő polianionos lineáris poliszacharid, amely a sejtek felületén és az extracelluláris mátrixban proteoglikánok formájában fordul elő, és a fehérjékhez kötődve szabályozza biológiai működésüket. A kötődésért szulfátészter- és karboxil-csoportjai, valamint az aminosavak bázikus csoportjai között kialakuló erős ionos kötések a felelősek. Az 1980-as években a DEFGH egységekből álló pentaszacharidként azonosították azon minimális részét, amely az antitrombin-III fehérje (AT-III) aktiválásával fejti ki a véralvadásgátló hatást. Arixtra néven francia és holland kutatók által 55 lépéses kémiai szintézissel nyert analógja véralvadásgátló gyógyszerként 2001 óta van forgalomban, a nem glikózaminoglikán-típusú Idraparinux antikoagulánsról pedig a közelmúltban közölték, hogy aktivitása és felezési ideje nagyobb a természetes pentaszacharidénál, így a heparinnál is hatékonyabb véralvadásgátló. Ezen előzmények alapján kézenfekvő volt olyan oligoszacharidok szintézisét is megkísérelni, melyekben az Idraparinux D és F glükózegységeiben lévő szulfátészter-csoportokat egyenként a bioizoszter metánszulfonsav-csoportok helyettesítik. Fáradságos munkával sikerült megvalósítani a szulfonátometil analógjainak szintézisét. A legnehezebb szintetikus feladatot a különböző helyzetben szulfonometilezett H és F egységek glikozil-akceptorként történő előállítása jelentette, aminek során a már fentebb is említett NAP védőcsoport-stratégia nyert sikeres alkalmazást.

     Lipták Andrást kimagasló tudományos teljesítményének elismeréseként az MTA 1990-ben levelező tagjává, 1998-ban pedig rendes tagjává választotta. 1997-ben az Európai Akadémiának is tagja lett.

     Nemzetközileg is elismert tudományos munkája és iskolateremtő oktatói tevékenysége mellett széles körű tudományszervezői munkássága is említést érdemel. 1987 és 1988 között a KLTE TTK dékánhelyettese volt. 1989 és 1990 között az egyetem tudományos rektorhelyetteseként végzett lelkiismeretes munkát, 1990 és 1993 között pedig az egyetem rendszerváltás utáni első szabadon választott rektoraként emelte az intézményt az európai egyetemek sorába. 1993 és 1997 között az OTKA alelnökeként, majd 1996 és 1999 között az MTA Kémiai Osztályának elnökeként, végül 1997 és 2005 között az OTKA elnökeként végzett áldozatos tudományszervezői munkájának is köszönhető, hogy az elmúlt 20 évben hazánkban kialakult egy jól átlátható, demokratikusan és pénzkímélő módon működő, etikusan gazdálkodó kutatásfinanszírozási rendszer (OTKA).

     Pályafutása során számos rangos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. A teljesség igénye nélkül e helyütt csak néhány kitüntetést említek: Zemplén Géza-díj (1989), Szent-Györgyi Albert-díj (1993), Széchenyi-díj (1995), Szilárd Leó Professzori Ösztöndíj (2000), Doctor Honoris Causa Universitatis Oradea (2000), Debrecen Város Díszpolgára (2001).

     Tudományos munkásságát 200-nál is több publikáció fémjelzi, írásait neves hazai és külföldi folyóiratokban közölte. A „Handbook of Oligosaccharides" (CRC Press, 1990) sorozatban megjelent Synthetic Oligosaccharides I-III. kötetek szerzője. Munkásságára 2000-t is meghaladó elismerő hivatkozást kapott.

     A fentebb felsorolt eredmények igazolják, hogy a Debrecenben Bognár akadémikus által örökül hagyott „Zemplén-iskola" a szénhidrátkémia területén Lipták András akadémikus irányításával nemcsak hogy tovább élt és virágzott, hanem számos újabb eredménnyel gazdagította tudásunkat, és tette nemzetközileg még elismertebbé a magyar szerves és gyógyszerkémiai kutatásokat. Meggyőződésem, hogy mindezek jó lehetőséget teremtettek a hallgatóknak a szintetikus szerves kémia elmélyültebb művelésére is, és minthogy e kutatások alaptudományi jellegük mellett többnyire biológiailag aktív vegyületek előállítására és hatásuk szerkezeti feltételeinek meghatározására irányultak, Lipták András áldozatos munkájának köszönhetően munkatársai megélhették a gyógyszerkutatásban a felfedezés örömeit is.

     Mérhetetlen tudásod, önzetlen segítséged, jóindulatod és igaz emberséged hiányozni fog! Nyugodj békében!