137458
Az MTA hírei
Vissza
2016. 02. 01.

Bolyai-ösztöndíj: rangos lehetőség a PhD-fokozattal rendelkező fiatal kutatók számára

Tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Tudományos Akadémia a fiatal kutatók támogatására 1997-ben létrehozott Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. A pályázat célja, hogy bármely tudományterület, illetve tudományág 45 évnél fiatalabb képviselőit támogassa tudományos munka megírásában vagy kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésében, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülésben.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj a kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésével és elismerésével, a kiszámítható kutatói pályaív kiépítését szolgálva támogatja a PhD fokozattal rendelkező, tudományos pálya iránt elkötelezett ifjú szakemberek munkáját. Az ösztöndíj határozott időre, egy, két, vagy három évre szól, és legfeljebb két alkalommal adható.

A pályázati felhívás
ide kattintva érhető el

Elnyerésére olyan magyar állampolgárságú vagy határainkon túli magyar szakemberek pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásának határidejéig, 2016. március 1. napjáig nem töltik be 45. életévüket, még nem rendelkeznek az MTA doktora címmel, az ösztöndíj időtartama alatt kutatómunkájukat valamely magyarországi kutatóhelyen – felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben vagy más tudományos intézménynél - kívánják végezni, és ehhez a pályázat benyújtásakor mellékelik a megjelölt kutatóhely intézményi fogadókészségéről szóló nyilatkozatot.

A Bolyai Ösztöndíj szabályzata rendelkezik arról, hogy a támogatást elnyert szakember évenként kutatói jelentésben számol be a kuratóriumnak az elvégzett tudományos munkáról, amelyet a kuratórium – az általa felkért tudományterületi kollégiumok szakvéleménye alapján – „kiemelkedő”, „jó‟, „megfelelő" vagy „nem megfelelő" minősítéssel értékel. Aki korábban már egy alkalommal részesült Bolyai Ösztöndíjban, abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése "kiemelkedő" vagy "jó" minősítésű volt.

Az ösztöndíjat – a szabályzatában meghatározott kivételektől eltekintve – nem veheti igénybe az, aki az ösztöndíjas időszak alatt más magyar állami és/vagy nemzetközi forrásból származó, saját személyi juttatásának kifizetésére felhasználható ösztöndíjjal is rendelkezik.

Az ösztöndíj rangját, elismertségét jelzi, hogy a pályázók száma az elmúlt években jelentősen megnőtt: 2013-ban 564, 2014-ben 600, 2015-ben pedig 824 érvényes pályázat érkezett az MTA titkárságára, ebből 332 a humán- és társadalomtudományok területén, 248 a matematika és természettudományok területén, 244 pedig élettudományok területén. Tavaly 200-an nyerték el az ösztöndíjat (61 nő és 139 férfi), közülük 67-en a humán- és társadalomtudományok, 69-en a matematika és természettudományok, 64-en pedig az élettudományok művelői. Idén várhatóan 150 Bolyai Ösztöndíj odaítélésére lesz lehetőség.

Az eredményes pályázók az ösztöndíj odaítélésről szóló oklevelet július elején, a „Bolyai-napon" ünnepélyes keretek között vehetik át, ugyanekkor kapják meg az ösztöndíjukat „kiemelkedő" minősítésű záró kutatói jelentéssel befejezők az ezzel járó Bolyai-emléklapot.