136060

A Dunántúl volt az újkőkori földművesek sztrádája

A Dunántúl volt az újkőkori földművesek sztrádája

Magyar archeogenetikusok és régészek találták meg a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatában. Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet kutatója és szerzőtársainak cikke múlt szerdán jelent meg a Proceedings of The Royal Society B című, rangos tudományos folyóiratban.

Mai ismereteink szerint a mezőgazdaság az emberiség történetében először nagyjából tizenkét évezreddel ezelőtt, a Közel-Kelet "termékeny félholdnak" nevezett részén jelent meg, majd innen terjedt el az újkőkor során Európában. A földművesség Anatólián át két jól elkülöníthető útvonalon terjedt tovább - a Mediterráneumban az Ibériai-félsziget felé, valamint a Balkánon Közép-Európa irányába.

Ez utóbbi, keleti ág Délkelet-Európában létrehozta az úgynevezett Starčevo-kultúrát, mely nagyjából Kr. e. 6200-5450 között létezett. A földművesség közép-európai elterjedése azonban egy másik kultúrához köthető, melyet a leletek közt talált edények jellemző mintázatai alapján vonaldíszes kerámia kultúrájának (Linearbandkeramik, LBK) neveztek el. A két kultúra a Dunántúlon Kr. e. 5600 után 100-150 éven át egymás mellett létezett, így természetes módon felmerült a kérdés, hogy pontosan milyen kapcsolat lehetett azok között a népek között, melyek a különböző kultúrákra jellemző leleteket hátrahagyták.

A földművesség elterjedése Közép-Európában a Kr. e. 6. évezredben

A földművesség elterjedése Közép-Európában a Kr. e. 6. évezredben. A Délkelet-Európában meghonosodott Starčevo-kultúra dunántúli területén alakult ki a vonaldíszes kerámia kultúrája. Ennek révén jutott el a földművesség Közép-Európába.

 

Kultúrák és népek

Az őskort kutató régészek az ásatások során több ezer évvel ezelőtt élt emberek maradványait és tárgyi emlékeit tárják fel. Ha egyes jellemző tárgyak, díszítések, építkezési módok több lelőhelyen is felbukkannak, régészeti értelemben vett kultúrák határozhatók meg. Ezeket általában tárgyak jellemzőiről - például vonaldíszes kerámia -, vagy egy, a kultúrához tartozó fontos lelőhelyről - Starčevo, egy település a mai Szerbia területén - nevezik el. Ilyen "kultúrák" ma is léteznek, hiszen például egy több ezer év múltán feltárt huszadik századi európai szemétdombon inkább késeket és villákat, egy hasonló korból származó japán lelőhelyen pedig inkább evőpálcikák maradványait találnák meg.

Az azonban, hogy két lelőhely ugyanahhoz a régészeti értelemben vett kultúrához tartozik, még nem jelenti azt, hogy régmúltban élt lakóik között bármiféle rokonsági kapcsolat fennállna - éppúgy, ahogy gyakran az evőeszköz-használat sem árul el sokat két közösség rokonságáról.


Az MTA BTK Régészeti Intézet kilenc kutatója és nemzetközi szerzőtársaik a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatát vizsgálták archeogenetikai módszerekkel. A fő kérdés az, hogy a vonaldíszes kerámia kultúrájának megjelenése kulturális hatás volt-e, azaz a helyben élő népek átvették a jellegzetességeit, vagy maguk a kultúra képviselői hódították meg ezt a hatalmas, a mai Franciaországtól Ukrajnáig terjedő térséget.

 

Az Kr. e. 6. évezredi Dunántúl igaz története

A napokban a Proceedings of the Royal Society B hasábjain publikált cikket jegyző magyar-német kutatócsoport összesen 109, több különböző korból és helyről származó csontvázat vizsgált, közülük 84-ből sikerült elemzésre alkalmas mitokondriális DNS-, 9-ből pedig Y-kromoszóma-típust meghatározni. A számok ugyan nem tűnnek nagynak, a módszer sajátosságai és az eddig megismert őskori DNS-adatok fényében azonban jelentős eredményről van szó.

Kora neolitikus Starčevo kultúra temetkezése egy kemencében, Alsónyék-Bátaszék-Mérnöki telepen, MTA BTK Régészeti Intézet (Archeosztráda) ásatása, feltárást vezető régész: Osztás Anett
Kora neolitikus Starčevo kultúra temetkezése egy kemencében, Alsónyék-Bátaszék-Mérnöki telepen, MTA BTK Régészeti Intézet (Archeosztráda) ásatása, feltárást vezető régész: Osztás Anett

 

A kutatók e genetikai mintasor vizsgálata nyomán azt kapták, hogy nem elsősorban kultúraátadásról, hanem valódi népvándorlásról volt szó a mai Nyugat-Magyarországon át. Eszerint a Közel-Keletről, a termékeny félhold területéről induló kora újkőkori földművesek keleti ága Délkelet-Európában létrehozta a Starčevo-kultúrát (nagyjából Kr. e. 6200-5450 között létezett). Később, Kr. e. 5600 táján a Starčevo-kultúrához tartozó népesség képezte a Dunántúlon kialakult vonaldíszes kerámia kultúrája alapját, majd pedig egy gyors ütemű kirajzás során ugyanez a népesség hódította meg Közép-Európa területét.

Szécsényi-Nagy Anna
Szécsényi-Nagy Anna

A gyors kirajzást valószínűleg a Dunántúl népességszámának hirtelen megnövekedése váltotta ki. Ezt a feltételezést újabb dunántúli ásatások eredményei is támogatják, melyek a korábban ismertnél nagyobb kiterjedésű településeket tártak fel a Kr. e. hatodik évezredből.

Mivel a korábbi vadászó-gyűjtögető népek genetikai hatása csak nyomokban mutatható ki a Starčevo-kultúra és a vonaldíszes kerámia kultúrája sírjaiból vett mintákban, az is meglehetős biztonsággal állítható, hogy nem volt jelentős keveredés a két csoport között - a földművesek egyszerűen kiszoríthatták a vadászó-gyűjtögetőket.

A cikk arra is rámutat, hogy a megismert anyai és apai újkőkori leszármazási vonalak változatossága kontrasztban áll egymással. Míg a mitokondriális DNS sokféle típusban jelentkezik a korai földművesekben, az Y-kromoszómák Európa-szinten is csak egy-egy típushoz tartoznak. Ez a jelenség bepillantást enged az első európai földművesek magánéletébe. Arra utal ugyanis, hogy a férfiak más falvakból választottak maguknak feleséget, akivel a házasságkötés után a férj családjával, annak közösségében éltek. A rokonságot pedig igen valószínű, hogy az apai vonalakat követve tartották számon.

A genetika segítségével tehát fontos adatokat sikerült szolgáltatni egy, a régészek körében sok évtizede zajló vita tisztázásához a közép-európai újkőkori kultúrák kialakulásának folyamatáról, megerősítve a direkt bevándorlást feltételező véleményeket.

Hogyan vizsgáljunk ősi géneket?

Az őskori régészeti leletek genetikai vizsgálatánál a legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a mitokondriális DNS vizsgálata. Mitokondriumok a legtöbb sejtünkben százával, sőt ezrével vannak jelen. Ezek felelősek a sejtek energiaellátásáért, és ellentétben más sejtszervecskékkel saját örökítőanyaguk van. A mitokondriális DNS-t azonban kizárólag édesanyánktól kaphatjuk - csak azokat a mitokondriumokat örököljük meg, amelyek fogantatásunkkor édesanyánk petesejtjében találhatók.

DNS izolálás a laborban
DNS izolálás a laborban

 

A DNS-szekvenálás a csontsejtekben megtalálható mitokondriumok nagy száma és az örökítőanyag viszonylagos védettsége miatt viszonylag egyszerűen és általában sikeresen elvégezhető, mivel azonban csak a női ági öröklésről képes adatokat szolgáltatni, nem fog semmit elárulni például arról, hogy egy hódító sereg férfitagjai milyen genetikai nyomokat hagynak a helyben élők következő generációjában.  

Szintén ismert módszer az Y-kromoszóma vizsgálata, amely a férfiági leszármazási vonalakat követi - hiszen csak a férfiak rendelkeznek ezzel a kromoszómával -, így egyebek mellett tökéletesen alkalmas arra, hogy feltárja például a fent említett hódító sereg genetikai örökségét következő generációkban. Az Y-kromoszóma örökítőanyaga sejtenként csak egy példányban létezik, így archeogenetikai vizsgálata körülményesebb, és gyakrabban bizonyul sikertelennek, mint a mitokondriális DNS szekvenálása.


Fogminta tisztítása a laborban
Fogminta tisztítása a laborban

 

A leletekből vett csont- és fogmintákból jó esetben össze lehet állítani az elhunyt teljes genetikai kódját is. Ez azonban igen nehézkes és rendkívül költséges eljárás, ráadásul az így kapott elképesztően nagy információhalmaz sokkal több, mint ami a legtöbb archeogenetikai kutatásban feldolgozható.

Az archaikus DNS vizsgálatának sokkal hatékonyabb és főként olcsóbb módszere az emberi genomban gyakori, viszonylag változékony pontok (SNP-k) tömeges vizsgálata. Ezt a módszert alkalmazta az az mta.hu-n korábban bemutatott kutatás is, amelynek szerzői között szintén ott találjuk Szécsényi-Nagy Annát. A két kutatás részeredményei összevágnak, a genomszintű kora újkőkori adatok megerősítik a most közölt mitokondriális és Y-kromoszomális eredményeket.

További információ

Szécsényi-Nagy Anna, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet

Email: szecsenyi-nagy.anna@btk.mta.hu