129323

Szentágothai János életútja

Ulyssesként az agy körül című életrajzi írásában Szentágothai János ekképp fogalmaz: "életem fő célkitűzése és törekvése csak az volt, jó agykutatónak, a 20. század végi értelemben kultúrembernek és a történelmi körülményeink között tisztességesnek, de mindenekfelett kereszténynek maradni." A sokoldalú tudós életútjának minden állomása e hitvallásról tanúskodik.

Szentágothai János – apai ágon erdélyi szász, anyai ágon magyar felmenők leszármazottjaként – 1912. október 31-én látta meg a napvilágot Budapesten. Családjából a magyar orvostörténelem olyan kiválóságai kerültek ki, mint Lumnitzer Sándor, Schöpf-Merei Ágost és Antal Géza. Életrajzi írásában Szentágothai azzal méltatja dédapját, Lumnitzer Sándort, hogy már az 1848-49-es szabadságharc idején is kloroformban amputált, nagyapját, Antal Gézát pedig úgy említi, mint a közép-európai urológia egyik megalapítóját. Apja, Schimert Gusztáv ugyancsak orvos volt. Anyja, Antal Margit – a professzor állítása szerint – öt, később orvossá lett fia között őrmesterként tartott rendet, ha a hazugság vagy a személyzettel szembeni udvariatlanság legkisebb jelét vélte is felfedezni náluk.


A Szentágothai testvérek a svájci "nörsszel" (1919. május)
Sorban életkor szerint: Gusztáv, János, Márk, Arnd Péter, Pál és György
Fotó: Forgács Károly, MNM Történeti Fényképtár
 

    Szentágothai János 1936-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán végzett, kutatói pályáját is itt kezdte meg. Egyetemi éveinek kezdetén famulus volt az anatómiai intézetben, amelyet akkoriban Lenhossék Mihály jeles anatómus, idegrendszer-kutató irányított. Mestere hatására Szentágothai a neuronkoncepció mellett foglalt állást, mely szerint az egyik idegsejt nyúlványa a másik sejttel csak érintkezik, nem pedig folytatódik benne. Ennek köszönhetően hamarosan nemzetközi elismertségre tett szert.

Biberauer Alice és Szentágothai János eljegyzési képe, 1936
Biberauer Alice és Szentágothai János
eljegyzési képe (1936)
Fotó: Forgács Károly, MNM Történeti Fényképtár

   1946-ban bízták meg a pécsi egyetem anatómiai intézetének vezetésével. Kinevezett kiváló tanárok sora révén az intézet néhány év alatt az ország egyik legjelentősebb tudományos műhelyévé vált. "Minden nap valami izgalmas újdonság, egy-egy új sejtfajta vagy kapcsolódási mód az agykéregben..." – idézi fel Szentágothai a Pécsen töltött éveket. Mint meséli, felesége, Biberauer Alice, akivel 1938-ban kötött házasságot, gyermekei, Katalin, Klára és Mária Krisztina, akik később mind orvosi pályára léptek, a tanítványok, a takarítók, a fűtők, a boncmesterek háromszáz négyzetméteren éltek itt együtt. Ő maga hol az íróasztala mellett ült, hol a mikroszkóp fölé hajolt, hol a készülő atlasz ábráit rajzolta, miközben lányai a kutatók lábai alatt kergetőztek, bújócskáik színterébe még a bonctermet is bevonva. Tudományos "vagányságait" (ahogy önéletrajzában nevezi) 1950-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.

    1963-ban visszatért Budapestre, s annak az anatómiai intézetnek lett a vezetője, amelyben tudományos pályáját megkezdte. Új kutatási irányokat jelölt ki, fiatal tudósok egész hadát gyűjtötte maga köré. "Anatómiai előadásai szenzációszámba mentek. Nem volt a világon még egy ember, aki olyan lenyűgöző előadásokat tudott volna tartani az orvosi képzés lehető legszárazabb tárgyáról" – emlékszik vissza tanítványai egyike, Gulyás Balázs neurobiológus-professzor.

Szentágothai János (www.mek.niif.hu)
Szentágothai János
(www.mek.niif.hu)

    Szentágothai János 1948-ban lett az Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1967-ben rendes tagja. 1977 és 1985 között ő töltötte be a testület elnöki tisztét, 1985 és 1994 között pedig országgyűlési képviselőként munkálkodott. 1988-ban mondta el nevezetessé vált tiltakozó beszédét a bős-nagymarosi vízi erőmű terve ellen, amelyet mélyen elítélt. Munkásságát a Kossuth-díj mellett Állami Díjjal, Akadémiai Aranyéremmel és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismerték el. Megannyi tudományos társaság emelte tiszteletbeli tagjává, megkapta többek között az oxfordi egyetem tiszteletbeli doktora címet is. 1994. szeptember 8-án hunyt el Budapesten. Életrajzi írását – Vörösmarty Mihály szavaival – ekképp zárja le: "életem »jó mulatság, férfimunka volt«."