122941

Akadémiai Díj

 

 

Szintén az MTA Elnöksége adományozza az 1960-ban alapított Akadémiai Díjat. Ez a díj is több változáson ment át az évek során,de azok magát az érmet nem érintették. "Korszerűsítését" az Elnökség 44/1971. számú határozatában végezte el, míg a Díjhoz adandó bronzéremről a 60/1990. számú elnökségi határozat döntött. A díjjal az MTA Elnöksége az utolsó öt évben elért és már értékelhető tudományos visszhangot kiváltó, konkrét egyéni vagy kollektív kutatási eredmény, szakkönyv elismerésére adományozza évente 10-12 személynek vagy tudományos csoportnak. A díjazottakra a tudományos osztályok tehetnek javaslatot, az Elnökség által kiküldött alkalmi bizottság részére. A díjat az Akadémia elnöke adja át a májusi közgyűlésen.

     A kitüntetéssel díszoklevél, érem és pénzjutalom jár. Az érem előlapján jobboldalon Széchenyi István félalakos, balra néző alakja látható. Erőteljesen kiemelkedő, szabálytalan geometriai formákkal, hihetetlenül erős plaszticitással ábrázolva az Akadémia alapítóját. Bal oldalon a tőle származó idézet hét sorban: A TUDO / -MÁNYOS / EMBERFŐ / MENNYISÉGE / A NEMZET / IGAZI / HATALMA; alatta SZÉCHENYI / ISTVÁN   neve olvasható. Az emberalak plaszticitását jól ellensúlyozzák a finoman, vékony vonalakkal készült betűk, változó nagyságuk harmonizál a test különböző mérteivel és formáival. Legalul a készítő művész, Csikszentmihályi Róbert CSR monogramja látható. A hátlapon  MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA köriratban a Székház főbejárati oldala látható, alatta az MTA alapításának dátumával:  1825  Az érem öntött, bronz, 97 mm átmérőjű. 

 

A 2015-as díjazottakról készített összeállítás ide kattintva megtekinthető. 

A 2014-as díjazottakról készített összeállítás ide kattintva megtekinthető

A 2013-as díjazottakról készített összeállítás ide kattintva megtekinthető.

A 2012-es díjátadó alkalmából készített Flash-animációk ide kattintva megtekinthetők.

A 2011-es díjátadó alkalmából készített Flash-animációk ide kattintva megtekinthetők.

Az 1961-2011 közötti díjazottak listája ide kattintva megtekinthető. 

 

vissza a Díjak, kitüntetések című menüponthoz